Az utóbbi időben sok minden történt. Sokat kezeltem és sok embert tanítottam arra, hogy miként kezelje Önmagát. Csak egyről feledkeztem meg, saját magamról. Az életemről, az utamról. Mi is az én küldetésem? Közben találkoztam szomorú eseményekkel, eltávozás megrendítő elfogadásáról, kapcsolatok széthullásáról. Tudom érzem az utam, de hiányoztak személyes tapasztalatok. Könnyű tanácsot adni másnak mint külső szemlélő, de sok mindent nem tudtam átérezni. Egyszerűen mert nem éltem meg. December közepétől jött egy szünet. Mellette pékség minden nap és kezelés egy szál se. A kezelt emberek rendbe jöttek. Január és sehol semmi. Közben elkezdett zsibbadni a lábam. Jött a lázas ijedt keresés. Vajon mitől? Segítséget kértem a barátaimtól, s ők megtalálták, de csak annyit segíthettek, hogy vegyem fel az égiekkel a kapcsolatot mert Ők szívesen segítenek. Megfogadtam de azon kívül, hogy kezeld magad semmi sem jött. Hát elkezdtem. Önkezelések sorozata az összes technikát kihasználva, meditációk, de valami miatt ez nem volt elengedő. Napról napra jobban éreztem magam, de még mindig kevésnek bizonyult. Kryon meditációk: Félelem elengedése és harag elengedése stb.. Nem értettem, hogy ezekre miért van szükségem de csináltam. Aztán mint derült égből a villámcsapás párom bejelenti, hogy magára talált. Ez még nem lett volna baj, de teljesen ki akart zárni. Az élete egy részéből is. Most értettem meg a Kryon által közvetített dolgok lényegét. Küzdött az Egó, a félelem de a felkészülés nem volt hiába való. Győztem! De ez csak időszakos volt. Teljesen el kellett engednem. Nehéz döntés volt, de megtettem bízva az Isteni szeretet erejében és a belső énem döntésének helyességében. Aznap mikor ez a döntés megszületett egy közös barátunknál volt segítséget kérni. Teljesen kicserélve hazajött, de a döntés nyugalmával én kihátráltam. Majd én is elmentem barátunkhoz. Sok mindent megbeszéltünk és magamban is dűlőre vittem a dolgokat. Hazajöttem és várt egy beszélgetés. Nem hátráltam meg. Most sem és vállaltam magam, a döntésem. Ez a nap volt az amikor elveszítettük, majd újra megtaláltuk egymást. Mind a ketten valami nagyon fontosat tanultunk egy nap alatt. Elfogadás, elengedés, megbecsülés és örülni annak ami most van. Másnap közös program és nem beszéltünk el egymás mellett. Megleltük a szeretet egy mélyebb érzését. Elalvás előtt egy kép: Átlépek egy kapun. A párom már ott vár rám, előttünk egy széles arany ösvény ami egy hegyre visz fel. Visszanézek és az ajtó mögött sötétség. A múlt! Állunk az ajtó másik oldalán megkönnyebbülés és boldogság vesz minket körül. Andalogjunk, vagy szárnyaljunk? Teljesen mindegy hisz egymásra találtunk. Kb. két hét alatt átéltem azt, amin más sokáig küzd. Megértettem a leckét! Ezután egy villanás: Élet(em-ünk) egy részét, feladatát megoldot(tam-tuk). A megkönnyebbülés, a nyugalom és az új érzés jelezte, hogy egy új élet kezdődik. Magától múlik a zsibbadás, közlékenyebbek az égiek és körülöttem sokan mosolyognak. Most már folytathatom azt amit elkezdtem, Újra készen állok és megint sokat tanultam. Érzem, hogy megint jönnek a feladatok és nemsokára tényleg csak a hivatásomnak élhetek. Másképp nézek sorsokat, érzéseket. Mondhatni megértőbb lettem. Hmm.. egy életen át tanulhatok, s mégis csak egy részét érezhetem át.
Alázattal fejet hajtok minden ember előtt, mert tisztelem útjukat és Isteni mivoltukat. Bár belül, legmélyen mindenki tudja, csak saját zenéjét nem hallja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése