2008. január 31., csütörtök

Gyógyítás....

A tanultakról még egy kicsit

Érdekes, hogy kezelések alatt hiszek abban, hogy meg tudom csinálni, de ma is meglepődök az eredmények hallatán. Ami még furcsa a számomra az az, hogy annyira ismerős minden. A beavatások során úgy éreztem mintha már egyszer megtörtént volna. A gyógyítás is természetes számomra, nem akadok ki a kéztartásokon és azon, hogy az energia van-áramlik a kezemből. Olyan érzésem van néha, mintha mindig is ezt csináltam volna, csak a tudásomat kell hozzá frissítenem. Ettől függetlenül, igenis kell a visszajelzés, a megerősítés. Az egómnak is jót tesz az őszinte vélemény és így a gyógyulást, sikerként élem meg. Eddig negatív véleménnyel csak egyszer találkoztam, de azt betudtam a tanulás részének. Megtanultam alázattal viseltetni a gyógyítás iránt. A szeretetet nyújtás, a hozzám fordulók iránt. Ezek nélkül nem érzem azt, hogy tudnék gyógyítani. Ezt a gyógyítók mellett lévő segítők is megerősíítik. Ha csak abból indulunk ki, hogy ők is szeretetből vannak mellettünk és ők is alázattal vannak egy felsőbb hatalom iránt, akkor miért tennénk mi is másként. Erre világított rá számomra az Angyal kommunikácíó elvégzése. Eddig is éreztem és így is cselekedtem, de mostmár tudatosan végzem így a dolgom és ha lehet erre még jobban odafigyelek. Nem véletlen a szlógen az Álom Manó honlapon "szeretek adni", mert tényleg nagyon jó érzés úgy adni, hogy a másiknak örömet és egészséget adok.
Angyal kommunikáció:
Csontkovács képzésen a kétségbeesés küszöbén jött a sugallat, hogy nekem az "Angyalt" is el kéne végeznem. Nem igazán vágytam rá, de mivel idáig csak jót súgtak belevágtam. Nem vártam tőle semmit és mégis rengeteget kaptam. Gyógyításaim során félmeditatív állapotban, egy Angyal segítségét kérve dolgozom. Egyfelől nagy biztonságot és erőt ad, másfelől nyugalmat szeretetet tudok vele nyújtani. Megtanultam odafigyelni a saját és mások érzéseire. Sokkal jobban tudok szeretni, elfogadni és megbocsájtani. Mellettük tanultam meg igazán az alázatot és a kapott tudásom megbecsülését. Az Angyal kommunikáció mélyebb elsajátítása még több dolgot és érzést fogadtatott el velem. Ezt csak azért nem írom le, mert mindenkinél másképp jön fel és vallom, hogy aki erre kíváncsi, az élja át. Az igaz, feltétel nélküli szeretetet átélni nem is olyan egyszerű.
Ezek után jött az Aktív Szellemgyógyászat:
Döbbenet! Csak így tudom röviden jellemezni. A gyógymódok közül talán az eggyik legütősebb, amivel valaha is találkoztam. Gyors eredmény a tüneti szinteken. Teljesen mindegy, hogy mi bajod (ha csak nem karmikus) helyre lehet hozni. Itt kaptam egy segítőt, aki végig ott van velem miközben gyógyítok. Végig figyelemmel kíséri munkám és segít abban, hogy a kezeltnek a lehető legjobbat tudjam adni. Gondolat, megérzés útján ad nagyon sok jó tanácsot. Itt én dolgozom, de az ő segítségével. Ha jól végzem a dolgom észre sem veszem, hogy ott van. A vele való munkát, nem lehet kellő alázat és elfogadás nélkül végezni. Már túl voltam egy-két kezelésen, mikor jött egy érzés mely szerint, -Oksa hogy a tüneteket megszűntetem, de mi lesz a lelki szinten? Ekkor jöttem rá az Aroló lényegére. A két kezelés egybevonásával játszi könnyedséggel elérem, hogy nem csak a fizikai tüneteket tüntetem el, hanem egyben a lelki problémákra is adhatok gyógyírt. Így a lelki és a fizikai gyógyulást lényegesen fel lehet gyorsítani. Ugye az nem kérdés, hogy a betegségek 95%-a vezethető vissza lelki eredetre? Az Arolóval így tudom erősíteni a Szellemgyógyászat hatását. Ha belegondolok, hogy egy-két esetet nem támogattam meg Arolóval.

A folytatásban, majd jönnek a konkrét esetek. Remélem érdekes lesz ;)




Nincsenek megjegyzések: