Szóval az életem

Kezdjük az elejéről.

1971-ben születtem a Disznó évében és a mérleg jegyében. Ugyan nem hiszek benne, de a leírás alapján ez a fajta jellemzés végig kísért. Unalmas "rossz" gyermek voltam. Nagyszülők kedvenceként (mivel 8 éves koromig ők neveltek), egy tündéri unoka lévén leültem a sarokba és egész nap játszottam. Nem futkároztam, fogócskáztam hanem elvoltam magamnak. Mindenhol egyedül szerettem játszani az én kis világomban, oviban de később a suliban is magányos voltam. Mivel mozgás híján voltam, így elkezdtem kis gömböc alakot ölteni magamra. Evvel elértem, hogy még rá is tegyek egy lapáttal a kiközösítésre. Eleinte jól, majd később egyre romló átlaggal szerepeltem. Különcnek számítottam, mert dagi voltam és olyan versenyeken vettem részt ami nem "fiús". Csecsemő gondozó verseny, elsősegélynyújtó verseny. Tornából az egyedüli voltam akit majdnem meghúztak. Aztán jöttek a változás időszakai. Atlétika, ökölvívás, malájbox és artista képző (studiós). Ezek meghatározó tényezők voltak a további életemre. Studiósként kaptam felmentést a tornából, mivel először a felsős éveim alatt átöltöztem és szívinfarktus közelébe juttattam a torna tanárom. Diszkréten megkért, hogy többet ilyet ne csináljak, inkább egy négyesben egyezzünk ki, cserébe nem buktat meg. Hát könnyen elképzelhető, hogy mit mutattam be :) Aztán suli végével együtt eltünt a jelentkezési lapom a továbbtanuláshoz és ebben az időszakban távozott el szeretett nagypapám, az én példaképem. Az Ő távozása, így utólag visszagondolva, igen nagy megtiszteltetés volt részemre, mivel tőlem köszönt el és kért meg dolgokra. Körülötte a család de ő senkit nem ismert meg. Én odamentem hozzá és egy jót beszélgettünk, majd kérte tőlem, hogy legyek jó és igaz ember. Sokáig nem értettem és őszintén még ma is sokszor filózok rajta . Mivel már kicsiként is azt mondogatta, hogy neki megváltás lenne a távozás (hosszú éveken át súlyos beteg volt), így sikerült felkészítenie. Míg a család összeomlott nekem sikerült megőrizni a nyugalmam és én tudtam feltétel nélkül elfogadni, hogy ebben az életben már nincs mellettem. Ezen események után megfogadtam, hogy akkor kiélem magam és majd 20 évesen tanulok tovább. Így is lett. Ezt az időszakot a munka, edzések, bulik és a nők jellemezték. Gyorsan felnőttem. Nézzük csak: kb. 7-8 éves koromig a nagyszüleim "neveltek", ezt követően ismertem meg a szüleim akik 80-ban elváltak, anyámmal és a legkisseb húgommal együtt, nem volt rózsás a helyzetünk de egyedüli voltam, aki 13-14 évesen beleszólt a nagyok döntéseibe. Évvesztes és bukott voltam, 16 évesen mentem el dolgozni, ettől kezdve teljesen önállóan éltem. Magam döntöttem az életemről és én határoztam meg, hogy a személyes problémáimat kivel osztom meg. Be kellett osztani a pénzem (de még akkor nem volt mobil számla) , és a társaságomat is magamnak kellett megválasztani. Az élet átvette a nevelést, amit nem is bánok, sokat tanultam. Hogy minek is köszönhetem a sok jó döntést? Edzéseken kezdtem el odafigyelni a megérzéseimre. A meditációk alatt, szinte teljesen kipihentem az edzés összes fáradalmát, este alvás előtt kiléptem a testemből és itt kezdődött minden ami a későbbi tudatosság felé vitt. Kezdtem lazább lenni és megtanultam a belső hangra, vagy a megérzésekre odafigyelni. Sokszor rossznak tűnő döntést kellett hozni, de ez később engem igazolt. Sokan néztek emiatt "hát finoman is szólva" hülyének, de soha sem magyarázkodtam. Aztán jöttek célzott ezós megtapasztalások, szerelem csalódás, tanulás, munka stb...
De ezt majd legközelebb ;)