Belső utazás

Az univerzum szûk látókörû szemlélete szerint a problémákat nem a távolban kell keresned - azok valószínûleg sosem érnek ide. Foglalkozz inkább a kerítésen belül garázdálkodó farkasokkal! Lehet, hogy a kint ólálkodó falkák nem is léteznek.
Frank Herbert

Itt a tavasz. Bátran állíthatom, hogy igenis itt kopogtat az ablakon. Jön a tavaszi nagytakarítás. Nagyon nem szeretek "nagy"takarítani. Persze mindenki másképp hívja. A lényeg az, hogy egy új élet kezdete. Tavaszi zsongás mindenhol, arab világ mentális zsongás. Japánt Föld Anya veszi kezelésbe. EU.-s belső villongások és Tibet. Nem sorolom tovább, mert mindenhol látni a takarítást. Hol így- hol úgy, de dolgozik, jelzi, hogy valami új van készülőben. Mindenki azt figyeli, hogy mi történik ott kint, és érezzük, valami megmozdul bent is. Bennünk sincs minden rendben. Feszültek vagyunk. Én magam tépném le a láncaim, de rá kell jönnöm, hogy nincsenek. Én alkottam őket és én is szüntettem meg. Idő kellett a megszüntetéshez, jóval több mint a megalkotáshoz.

Jól van na, kezdjük a takarítást.

Vessünk számot:

• Mi az amit elértünk.
• Ez jó nekünk?
• Hogyan változtassak, ha nem jó?

Először megpróbálom elengedni a problémát. Ez nem megy csak úgy, elsőnek fel kell ismerni, Meg kell érteni. Ha megvan a gond akkor már nem az, hanem egy megoldandó feladat. Mi a feladat megoldása? Mindig ugyanaz. Elfogadni és elengedni. A változás evvel együtt jár. A változás ebben az esetben annyi, mint visszaállni alapjáratba. Vizsgáljuk meg magunkat. Milyen testi, vagy szervi problémák jelentkeznek? Ha nincs akkor rendben is lehetünk.. Ennek mi lehet az oka? Gyomor-emésztés, máj-méregtelenítés, stb... Egy gyors sor kérdés: Milyen élet helyzetet nem tudok megemészteni? Mi idegesít amin nem tudom magam túltenni? Elgondolkozva lassan jönnek a válaszok. Ameddig nem jönnek, menjünk el az orvoshoz nehogy krónikus legyen a jelző tünet. Ha módunkban áll, kezdjünk el változtatni. Sohase essünk neki. A változásnak is idő kell.

NEM TUDNAK VÁRNI

Júlia és a tesók

A szeretet...

A szeretet...

Erről tartanék előadást. Leírtam, hogy valójában mi is az a szeretet a mai világunkban. Próbáltam más megközelítésből bemutatni, hogy milyennek is kellenne lennie valójában, de nem találtam teljesen hiteles megélést az életemben. Próbáltam a családomra koncentrálni, a két fiú születésére, aminél persze ott voltam, a lányomra aki már kész kis nő és a páromra. Természetesen kezdett összeállni az anyag, de még valami hiányzott. Kezdtem megérteni, hogy miért kell várnom. Még a leghitelesebb átélés várat magára. Ez a megélés Április 19.-én megérkezett a maga 4200 grammjával. Gyönyörű kislánynak adott életet a kedvesem. És akkor kezdett átértékelődni bennem a világ...

Kezdem a szüléstől: Tervezett itthonszülésnek indult. Védekezdtünk mosakodtunk a környezetünkben, mert mindenhol tök hülyék vagyunk, mert.... Kiálltunk az elveink mellett és egymás mellett. A nyomás néha elviselhetetlen volt számomra, de kiálltuk a próbát. Néha már a falat akartam kaparni és sírni lett volna kedvem, de kitartottam a párom kérése és az elveim mellett. Néha olyan érzésem volt, hogy miért is mentem bele, miért is akartam én, hogy így legyen? Kiolvastam egy könyvet az otthonszülésről és kijártam egy "oktatás sorozatot". Kezdtem két felé szakadni. A bíztatás és a "földön járók" között. A szívemre és a páromra hallgattam. Elérkezett a várva várt nap.

ÁPRILIS 19 Hétfő: Reggel szokványosan ébresztő, gyerekek öltöztetése az oviba, leány gyermekem noszogatása, hogy induljon a suliba. Párom is jött volna velünk, mivel elöző nap kérték, hogy menjen egy vizsgálatra mivel a babának a doki szerint 1.-én ki kellett volna jönnie és ez már kicsit aggasztotta szeretett segítőinket is. Ehelyett Kedvesem közölte, hogy nem jön mert fájásai vannak. Gyerekekkel tűz az oviba, majd spuri vissza. Felmerült a gyanu, hogy vakriasztás, de mikor beléptem a kapun megerősödni látszott a gyanúm, hogy itt nem erről van szó. Olyasmit éreztem, mint az angyal beavatáson. Igen itt voltak az Angyalok. Rafaelt (gyógyítás) és Michaelt (védelem) kértem, hogy segítsenek ha beindul a szülés. Nagy levegő és kettesével a lépcsőfokok. Teszek-veszek-izgulok. Eldurran a zuhanycső. Párom megérzésből leküld, hogy szerezzek eggyet. Perzse hogy nem tudok itt a közelben venni. Minden busz elmegy az orrom előtt. Séta, és van időm kiengedni a gőzt. A tanultakat bőszen elkezdem életre kelteni. Ez egy kicsit más, mint amikor kezelek valakit. Persze ameddig nem voltam itthon, a drágámnak is volt ideje magára és magába figyelni. Mire feljöttem mind a ketten ráhangolódva öleltük át egymást. Fájások jöttek és mentek, intenzitásuk váltakozó. Hívtuk a segítőket, akik kb. 20-30 perc múlva itt is voltak. Gyorsan kipakoltunk és elkezdtük a szülés előtti kényeztetést. Elindulnak a kemény fájások, párom áll, guggol, térdel és ül. Sehogy sem jó neki. Kipróbáljuk, hogy széles terpeszben mögé ülök, Ő háttal nekem az ölembe-elé guggol. Kezem a karfa. Kettejüket tartom, eggyüt lélegzünk szorítunk és vele eggyütt érzek. Igen érzem azt amit férfi ilyen közelről (és nem csak testi) érezhet. Vele ringok és hullámzok. Emlékszem többszőr megkérdezték, hogy nem vagyok-e rosszul. Nem voltam, de szinte képbe se, csak rájuk a kicsire és a páromra koncentráltam. 12.57: a kicsi, Júlia Léna megszületett. Boldogan megnyugodva lélegeztünk. Ahogy szerettük volna úgy jött, szeretetben és békességben nyugodt körülmények között fogadhattuk. Gyorsan rátalált a cicire és hamar elkezdett ő is dolgozni. 10 percre rá hazajött a leányom és elvágta a köldökzsinórt. Ő segítette a kicsit az elszakadást az édesanyjától. Meghitt édes hármas. A segítőinket észre sem lehetett venni, habár öt percenként kérdezték, hogy indul-e a második szülés (lepény). Majd az is rendben kijött és szépen elmagyarázták, hogy mi is a szerepe. A leányom ezt abszolút természetesen fogadta, hála nekik. Aztán a fiúk ovó nénije is jött 17 órakkor a fiúkkal. A srácok nagy szeretettel üdvözölték. Természetes volt számukra, hogy Júlia köztük van. Érezhető volt a szeretet és Júlia is jól érezte magát, nem volt idegen neki senki. Elhatároztuk, hogy velünk alszik. Az első éjszaka kicsit nyűgös volt, de hála párom rutinjának a második éjszaka részemre észrevétlen maradt.

Aztán jött a mámorból az ébresztő. Hivatali ügyek intézése, anyakönyv, Anti-d, gyermek orvos és védőnő.

Kijött a választott gyermek orvos és megállapította, hogy minden a legnagyobb rendben van a picivel. Az Orvos levizsgázott mint ember is. Ma mikor a magyar orvos társadalom nagy része elítéli a háborítatlan szülést, Ő elfogadta a döntésünket és nem vetett a szemünkre semmit. Segítségéről biztosított minket. Emberségből jeles. Ő nem az az Orvos akinek két betű jelöli az elért eredményeit. Ő AZ ORVOS.

Védőnő Kijött és csak azt nehezményezte, hogy nem szóltunk előre. Hellyel közzel elfogadta, hogy a boszorkányüldöztetések miatt nem szóltunk. Elég így is a meghurcoltatás. Ettől fogva inkább kíváncsian kérdezett és a gyermek egészségét tette első helyre. Kedvessége és a gyermekek iránti elkötelezettsége példa mutató.

Anyakönyvezetőtől már féltem egy kicsit. Az első öt perc fagyos, rideg volt. De kedvességgel sikerült inkább kíváncsivá tenni. Habár nem értett egyett a módszerrel, nem ágált már annyit. Kezembe nyomott egy csomó nyomtatványt majd eljöttem. Kiléptem az ajtón mire mosolyogva jött utánam, hogy a belépő kártyát ott hagytam és megemlítette, hogyha valamiben tud segíteni szóljak. Itthon a nyomtatványokat elolvasva kikerekedett a szemem. A nyilatkozatban mindenféle meggondolatlan idióták voltunk, de hát nagy az Isten állatkertje és jól megférünk egymás mellett.

Anti-D. Kiderült egy magán labor alapján, hogy a gyermek pozitív míg az anyja negatív. Ilyenkor kell az anti-d szuri, hogy az ellen anyag termelést ne induljon el. Későbbi gyermek vállalás esetére ajánlott pl. Be a területi kórházba ( oda az ismerősöm vitte autóval ) ahol teljes a felháborodás, hogy otthon szűltünk, majd némi telefonálás (ügyvéd) után engedékenyebb hangnemben tájékoztatott, hogy holnap délben visszahívnak, mert az eü. szerint annak jár aki kórházban szül és/vagy befekszik utána 24 órára. Egyébként vegyük meg teljes áron és bárki beadhatja. Másnap személyesen mentem be a receptért mert előzö nap még azt se tudták, hogy miként, vagy kinek a jogköre ezt kiírni. Meglett, ki lett írva! De milyen áron? Az osztály vez. főorvos kiselőadást tartott nekem arról, hogy mégiscsak be kéne feküdni, mert úgy ingyenes. A hanghordozásában benne volt, hogy ezt, hogy képzeltük és mertük megtenni. Csak az nem hangzott el nyilvánvalóan, hogy ő a nagyzsebűfehérköpenyeskisisten aki mindent jobban tud, én meg a gyilkos, zsebet üresen hagyó gondatlan szülő. Majd telefonálgatások, hogy melyik gyógyszertár tudja 12 óra alatt megrendelni, mert ezt külön meg kell rendelni, mert nem szokványos az eset. A dél pesti Jahn Ferenc kórház patikája nyert. Másnap párom és az újszülött ismét a barátom segítségével reggel 10-re át, majd helyszínen az ambulancián be is adták. Se pecsét se bejegyzés a kiskönyvbe. Ez kb a 70. órában. Ugyanis az anti-d injekciót rh összeférhetetlenség esetében 72 órán belül be kell adni. Másnap az anyakönyvi osztályon mosolyogva fogadtak és tíz perc alatt végeztem. Csókoltatom a kedves hölgyeket.

Hallottam ettől rosszabb híreket, de ez 'hál istennek budapesten kerületenként változik.

Végig az elfogadással, megértéssel és szeretettel találkoztam (kivéve a kórházat ).

Nagy szeretet kaptunk a Segítőinktől, Gyermekorvosunktól. Elfogadást a védőnönktől és a hivataltól. Az állami kórházak nagy részének van még mit tanulniuk. Javasolnám az orvosi tanszékeknek, hogy az emberi tényezőt, érzéseket is vigyék be az órarendjükbe, mint tananyagot.

Soha az életbe nem volt olyan döntésem aminek a következményeit ennyire szívesen vállalom. Szeretettel végigvittem és ezt az érzést próbálom meg átültetni az előadásomba. Érzem most már sikerülni fog

Egy újság cikk amire büszkék lehetnénk...

De lehetünk büszkék arra, hogy minket fölnőtteket 10 éves gyermekek tanítanak alapvető dolgokra? Igen, arra büszkék lehetünk, hogy tanulhatunk tőlük, hogy van mondanivalójuk. Meghalljuk őket? Figyelünk rájuk? Na most kiderül 

Íme az újság cikk:

Egy tízéves kislány ötlete volt a szemétszedés

A tíz és féléves budapesti kislányt, Hajnal Daniellát nem hagyta nyugodni, mennyi szemét van eldobálva a természetben és a lakóhelyek környékén, ezért elhatározta, hogy létrehoz egy természetvédő csapatot. Szülei és néhány iskolatárs részvételével megszervezett egy csapattalálkozót, május 16-ra. Kesztyűkkel és szemeteszsákokkal felszerelkezve levonultak az Erzsébetligeti uszoda elé, ahol 4 tízéves kislány, két 4-5 év körüli kisfiú és 3 felnőtt alig fél óra alatt 6 zsák szemetet szedett össze, egy rendben tartott területről. Nem ment el a kedvük, sőt, nagyobb akció szervezésébe kezdtek: szeretettel várnak minden, környezetükért felelősséget érző gyerekeket és felnőtteket május 30-án 12.30-kor az Erzsébetligeti Színház bejárata előtt. Mindenki hozzon magával kesztyűt és két szemeteszsákot – kérték.

Minden úgy kezdődött, hogy Daniella az iskolában azt a házi feladatot kapta, írja le egy kívánságát. Kettőt is írt, az egyik teljesen megszokott gyerek kívánság volt, már ő sem emlékszik rá. A másik viszont így hangzott: „ébredjenek föl az emberek, vegyék észre, hogy ha nem tesznek valamit sürgősen, elpusztul a föld. Vegyék figyelembe az állatokat és a növényeket és ne gyilkolják őket ilyen nagy számmal, mert hamarosan minden állat és növényfaj kipusztul. Vegyék észre, hogy minden rablás, gyilkolás, sorozatgyilkolás (stb.) csak a pénz miatt van. Hagyják a pénzt és teremtsenek egy új, sokkal szebb világot, amiben innivalónak ott vannak a folyók, patakok, tavak. Amiben segítenek másokon. Amiben nem a mindenféle „menő” cucc a fontos, hanem a szeretet. Amiben meglátják egymásban és a természetben a szépet. Mindezt már rég észrevették volna, ha nem lennének egyes emberek úgymond vakok.” Daniella fogalmazása szíven ütött mindenkit, aki olvasta.

Daniella szülei próbálják lányukat és két kisfiúkat tudatosan a Föld, a környezet és a természet szeretetére nevelni. „A gyerekeink nem tépik le a virágokat-leveleket, mert az fáj a növényeknek. Nem félnek az állatoktól, de tisztelik őket. Hangosan megjegyzik, ha valaki szemetel, természetesen, mert ők nem tesznek ilyent. Ez az ő normájuk, és erre igenis büszkék vagyunk!” – meséli Daniella édesapja, Nagy Viktor. „Lányunk, aki 10 és fél éves, már régóta foglalkozik azzal a gondolattal, hogy természetvédő lesz. Sokat beszélgettünk vele erről, ennek az lett a következménye, hogy elhatározása egyre szilárdabb lett.”

A 4.a osztályos Daniella kitalálta és szülei, valamint kis barátai támogatása mellett meg is szervezte az iskola első Öko klubját. Az Ökoiskola címmel is büszkélkedő XVI. kerületi Táncsics Mihály Általános Iskola és Gimnázium igazgatója, nagyon örült a „kicsik” kezdeményezésének. Az iskola a szemétgyűjtő akcióra hívó szórólapok, plakátok sokszorosításával igyekszik támogatni munkájukat. Egy névtelenséget kérő kis kerületi pékség is örömmel vállalta, hogy segít. A gyerekek példaértékű összefogást indítottak el, őszinte lelkesedésük remélhetőleg olyan emberekhez is eljut, akik egyébként elfordítják a fejüket, ha az utcán szemetet látnak. Rengeteg az érdeklődő, ezért Pünkösd ide vagy oda, sok csatlakozóra számítanak.

Bálint Orsolya

Isteni vicc?

Mint földi-fizikai síku lény akinek van hite, szinte alig értem a fenntről jövő infókat. Kicsit viccesen jönnek a lehetőségek. A gyógyítás szépen csordogál a maga útján. Biztos vagyok benne, hogy annak is eljön az ideje, mikor a munkám egészét e nemes tevékenység fogja kitenni, de addig is.... és itt jön a csavar. Elkötelezett híve vagyok annak a felfogásnak, hogy a pénz nem boldogít és távol tartsam magam az üzleti élettől, amibe egyszer kétszer volt szerencsém belekóstolni. De ez most más! Vagy mégse? Kisegítőként vállaltam munkát egy barátomnál. Volt egy beszélgetés ami inkább tanácsadásnak, vagy inkább privát véleménynyílvánításnak indult és itt közös hullámhosszon tudtunk pörögni. Most kaptam lehetőséget tőlük, hogy bizonyítsak és segíthessek ezt a beszélgetést valóra váltani. Üzlet ezotéria. Hit és pénz. Igen tudom, hogy valamiből meg kell élni, de miért így? Igaz mostmár csak nevetek rajta, de még mindig nem tudom hova tenni az érzelmek viharát. Teljesen más terveim vannak, de így felborulni látszik. Vagy egyszerűen így érem el a célom? Az egó és a szív csatája. Sötétben tapogatózok és nem tudom, hogy melyik a helyes út. Mindig azt mondom, hogy amelyikben jól érzed magad. Csak az a baj, hogy magamban nem tudok rendet rakni. Mily igaz a két közmondás "Isten útjai kifürkészhetetlenek, vagy a cipész cipője a lukas". Mind a kettő megy és mind a kettőt jó érzéssel végzem. De jó lenne ha valaki segítene, de még ez a vonal sem járható mert a két csemetémet a nyakamba varrták és mint mélyebb meditáció teljesen ki van lőve. Szimplán csak magamra nincs idő. Na így nem tudok magamban rendet tenni, de úgy érzem ennek is megvan a miértje. Legalább megint teljesen az érzéseimre kell hagyatkoznom, amit a szívem diktál. Hogy a vicc teljes legyen, erőteljes foglalkoztat egy pénz nélküli közösség, egy farm kialakítása. Nem baj mert érzem, hogy így leírtam megkönnyebbültem és tudom ezt az utat kell most járnom. Csak az összefüggéseket nem találom még. 

Mindenben, ami bánatot okoz neked, jusson eszedbe a következő alapelv: nemcsak hogy nem szerencsétlenség, ami történt, hanem olyasmi, amit derekasan elviselni egyenesen szerencse.
Marcus Aurelius

Dühös vagyok!

Minket "ezosokat" a szeretet és a megértés vezérel, de meddig lehetünk emberfeletti erővel emberek? Csemetéim oktatása a probléma. Nem a csemekkel van a gond. Leányom idegesen jön haza. Apa segítesz? Persze gyere és mondd. Mondja. Amitől kikerekedik a szemem. Nem tartom magam tanulatlannak, de én másképp tanultam és nem értem amit mond. Jobban mondva, nem azt nem értem, hogy Ő mit mond, hanem azt hogy miként mondja. Segítenék osztani, de ők másképp (véleményem szerint bonyolultabban) tanulják. Kevés idő van a tudás átadására és jajj annak a gyereknek aki egy kicsit lassabb. Miért kellennek depis gyerekek? Ők fogják a világ egynéhány családját kiszolgálni? Dilisen?

Fiam középsős és vegyes csoportba jár. A nagyokat készítik fel a suliba. A kicsik velük együtt kell, hogy tanuljanak. Egy mondókát nem igazán tud a gyermek, de a felmérő lapjára megkaptam, hogy NEM ÉRTI A FELADATOT. Persze miután elmondták neki, hibátlanul megoldotta. MIÉRT KELL EZ? Elcsapta a hasát és alvás után az ágy szélére kakilt, de olyat mint a víz! Szóltak neki, hogy nem szégyenled magad? Egy szoba tiszta 5 éves gyermek aki sírva fakad, ha két csepp pisi rámegy a gatyójára nem ért ki a wc-re. Sokszor mikor de. viszem nincs egy egészséges gyermek zsivaj. "Csendjáték" mondja a fiam. Jön az ovó néni sok kis tálkát visz be. Még épp időben vannak, mert űrmértékezünk. 

OK: hogy világunk rohanó és kapcsolatokat tesz tönkre a pénz és annak hajhászása miatt. De ami a sajátunk, a CSALÁDUNK azt miért kell ennyire szétverni? Én nem hagyom! Tiltakozom! Ha csak lehet nem viszem a csemeket oviba. Sajnos a lányommal nem tudok kivételezni, de vele sokkal elnézőbb vagyok és HAGYOM ESTE EGY KICSIT JÁTSZANI. 

Idióta világfelfogásban élünk és mindenki szarik bele. Elbeszélgetek az ovónőkkel, de a kölkön verik el a port. Rajtam kívül senki nem teszi. Miért közönyösek az emberek? Más emberek iránt azt már megszoktam, de saját vérük iránt miért? Korosztályom ezen végig ment. A "nekünk sikerült, akkor nektek is" felfogás szar. Nem azért vállaltam a csemeket, hogy végig nézzem saját gyermekkorom, különben is nekem jobb életem volt mint most nekik. Hanem azért mert bíztam benne, hogy nekik jobb lesz. Hát teszek érte, ha kell leírom, ha kell kiállok a hősők terére kiabálni, hogy az élet így egy adag szar és élje az aki ezt követeli tőlünk. Előbb utóbb, vagy bezárnak, vagy lesz olyan aki mellém áll. Ettől rosszabb már nem lehet, mert életünk már nincs. A pénz, a munka, a rabszolgaság uralja. A piacgazdaság rabszolgái vagyunk. De a gyermekeinket ebbe ne kényszerítsük bele, vagy mi se leszünk jobbak, mint akik minket irányítanak. Ne legyünk büszkék a tudományunkra, mert amennyit nyertünk vele, kétszer annyit vesztettünk az emberségünkből. Uff én beszéltem...